A Honan tartománybeli Csangjüan megyében lévő szórakozóhely nagyjából háromnegyed óráig állt lángokban.
A hatóságok részleteket egyelőre nem közöltek, az okokat vizsgálják.
Tűz ütött ki hétfőre virradóra egy közép-kínai karaokebárban. Legalább tizenegyen meghaltak, 35 embert kellett kórházba szállítani – jelentette a helyi kormány közleményére hivatkozva az állami média.
A Honan tartománybeli Csangjüan megyében lévő szórakozóhely nagyjából háromnegyed óráig állt lángokban.
A hatóságok részleteket egyelőre nem közöltek, az okokat vizsgálják.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.