Fabiola De Mora y Aragon 1928. június 11-én született Madridban spanyol nemesi családban. 1960 decemberében ment feleségül Baldvinhoz, és lett a belgák ötödik királynéja 1993-ig, amikor férje váratlanul elhunyt Spanyolországban."Minden belga gyászol" – jelentette ki Didier Reynders minisztelnök-helyettes és külügyminiszter. "Több nemzedék életére hatással volt. Történelmünk egy fejezete zárul ma le"."Valamennyien emlékszünk a lelkesedésére, az elkötelezettségére, a leggyengébbek iránti figyelmességére mind uralkodása 33 évében, mind Baldvin király 1993-ban bekövetkezett halála után" – mondta Benoit Lutgen, a keresztény indíttatású Humanista Demokratikus Centrum (cdH) párt vezetője.2013-ban Fabiola jelen volt azon az ünnepségen, amelyen sógora, II. Albert király átadta a hatalmat Fülöpnek, a királyné unokaöccsének. Az évek és az artrózis (ízületi porckopás) súlya alatt előbb bottal járt, majd kerekesszékbe kényszerült.A katolikus királyné az egész világra mély benyomást gyakorolt, amikor Baldvin temetésén a feltámadás reményének jeleként fehérbe öltözötten jelent meg. A pár legnagyobb fájdalma – a király szerint – az volt, hogy nem lehetett soha gyermekük, Fabiola ötször vetélt el.2013-ban Fabiola hírnevén csorba esett és a monarchia megrendült, amikor a sajtó feltárta, hogy a volt királyné "magánalapítványokat" hozott létre, amelyen keresztül gyakorlatilag halála után is az öröklést terhelő adók megkerülésével juttathatott volna pénzt családtagjainak.
Meghalt a volt belga királyné
Elhunyt Fabiola volt belga királyné, Baldvin király özvegye. Nyolcvanhat éves korában a brüsszeli Stuybenberg kastélyban érte pénteken a halál – közölte a belga királyi palota.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.