Tony Abbott, a csúcstalálkozó házigazdája, ausztrál miniszterelnök a találkozó megnyitóján a gazdaságélénkítő terv összeállítását nevezte meg az összejövetel fő céljának. A találkozón minden tag ismerteti saját intézkedési tervét. "Üzenetünk a világnak ez: képesek vagyunk jobbá tenni a világot, több és jobb munkahelyet teremteni és fokozni a növekedést" - mondta.
A G20-ak "Brisbane Action Plan" gazdaságösztönző programját a csúcstalálkozó vasárnapi zárónyilatkozatában részletezik országonkénti bontásban.
Joe Hockey ausztrál kincstárnok szombaton bejelentette, hogy a G20 csoport pénzügyminiszterei már készen állnak az intézkedések tervezetével. "Kemény munkával és erős elhatározással összeállítottuk a G20 csúcstalálkozó mintegy kétezer milliárd dollár értéktöbblet teremtésére és több millió munkahely létrehozására kitűzött célját megvalósító intézkedéscsomagot" - fogalmazott. Elmondta, hogy a csomag mintegy ezer, az infrastrukturális beruházások növelését, a nemzetközi kereskedelmi forgalom és verseny fokozását, a bürokratikus akadályok leépítésére és a foglalkoztatás élénkítését szolgáló konkrét intézkedést foglal magában.
A globális GDP mintegy 85 százalékát előállító csoport tagjai: Argentína, Ausztrália, Brazília, Nagy-Britannia, Kanada, Kína, Franciaország, Németország, India, Indonézia, Olaszország, Japán, Mexikó, Oroszország, Szaúd-Arábia, Dél-Afrika, Dél-Korea, Törökország, az Egyesült Államok, valamint az Európai Unió. A globális GDP az idén mintegy 77 ezer milliárd dollárra tehető.
G20-csúcs - Gazdaságélénkítő és munkahelyteremtő programot fogad el a G20
Kétnapos, szombat-vasárnapi ausztráliai csúcsértekezletén öt év alatt kétezer milliárd dollár GDP-többletet és több millió új munkahelyet teremtő, a gazdasági növekedést két százalékponttal erősítő gazdaságélénkítő programot készül elfogadni a világ 19 legfejlettebb iparosodott országát és az Európai Uniót tömörítő G20 csoport.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.