Mubarak, Habíb el-Adli volt belügyminiszter és az exelnök hat tanácsadója ellen egyebek mellett az a vád, hogy bűnrészesek több száz békés demonstráló meggyilkolásában. A bíróságnak egyebek mellett arról kell állást foglalnia, hogy Mubarak 2011-ben elrendelte-e több mint 800 tüntető meggyilkolását a három évtizedes uralmának véget vető 18 napig tartó felkelés során.A bíró a szombati meghallgatás elnapolása előtt közölte, hogy nem tudták befejezni a 160 ezer oldalra rúgó bizonyítékok áttekintését. A 2011 januárjában kirobbant forradalom által lemondásra kényszerített Mubarak és két fia, továbbá Huszein Szálem szökésben lévő üzletember ellen ezen kívül egy korrupciós ügyben is eljárás folyik. A vádpontok között szerepel közpénzek pazarlása és az, hogy Egyiptom számára kedvezőtlen gázügyleteket kötöttek Izraellel, amelyek keretében a világpiacinál jóval alacsonyabb áron nagy mennyiségű földgázt szállítottak a zsidó államnak.Az egyiptomi sajtóban az "évszázad pereként" emlegetett eljárásban első fokon Mubarakot és Adlit huszonöt év szabadságvesztésre ítélték, de 2013 februárjában a kairói semmítőszék a per újratárgyalását rendelte el. Számos mozgalom előre bejelentette, hogy szombaton tömegesen az utcára vonul, mert attól tartanak, túl enyhe ítélet születik, vagy esetleg még szabadlábra is helyezik a megbuktatott elnököt. A tárgyalás helyszínéül szolgáló kairói rendőr akadémia előtt mindazonáltal alig több mint százan gyűltek össze, a legtöbben azért, hogy a három évtizeden át hatalmon lévő autokrata elnök azonnali szabadlábra helyezéséért demonstráljanak. A fokozott rendőri jelenlét ellenére a 86 esztendős exelnök kivégzését követelő tüntetőknek sikerült utat törniük a Mubarak-pártiakhoz, és ezt követően heves verekedés tört ki a két tábor között. A biztonságiak tucatnyi embert őrizetbe vettek.
Tolódik Mubarak pere
Nem született döntés szombaton Hoszni Mubarak volt egyiptomi államfő perében, az ítélethirdetés új időpontjaként november 29-ét jelölte meg a tárgyalást vezető bíró. A tárgyalásnak helyet adó kairói rendőr akadémiánál összeverekedtek a Mubarak kivégzését és szabadon engedését követelők.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.