A csúcsvezetők értekezletével párhuzamosan a tagállamok képviselői - diplomáciai közlések szerint miniszteri szinten - eszmecserét folytattak a NATO-tagságra pályázó országok képviselőivel. Ezek közül kettő, Grúzia és Montenegró esetében látszik lehetőség az előrelépésre. Macedóniával az a gond, hogy mindmáig megoldatlan az ország elnevezéséről folytatott vitája a tagsághoz vezető utat vétójogával elzáró, szomszédos Görögországgal. Bosznia-Hercegovina NATO-közeledését az akadályozza, hogy a nyugat-balkáni ország eddig nem mutatott meggyőző teljesítményt a szükséges reformok terén.Grúzia számára olyan intézkedéscsomagot dolgoztak ki, és fogadnak el a csúcstalálkozón - közölte Rasmussen -, amely egyfelől NATO kiképző központ létesítését irányozza elő a kaukázusi országban, másfelől pedig azt tartalmazza, hogy a jövőben több és intenzívebb közös hadgyakorlatot fog rendezni a NATO és Grúzia.Montenegró esetében arról születik döntés, hogy megkezdődhetnek a tárgyalások a NATO-val az ország védelmi szektorának reformjáról. A mostani tervek szerint 2015 végén döntenének a NATO-országok külügyminiszterei arról, hogy elég éretté vált-e Montenegró a szervezetbe való meghívásra.
Grúzia és Montenegró közelebb léphet a NATO-hoz
Grúzia és Montenegró számára lehetségessé válik a további közeledés a NATO-hoz - közölte csütörtökön az észak-atlanti szövetség csúcstalálkozóján a dél-walesi Newportban Anders Fogh Rasmussen, a szervezet főtitkára.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.