A terv valójában az Ukrajna területén tartózkodó orosz terroristák megmentéséről szól – mondta az ukrán kormányfő."Ez az úgynevezett terv egy újabb próbálkozás a nemzetközi közösség megtévesztésére a NATO walesi csúcstalálkozója előtt, és kísérlet arra, hogy elkerüljék az elkerülhetetlent: az Európai Unió újabb szankcióit Oroszországgal szemben" – idézte a kormány sajtószolgálata az ukrán miniszterelnököt. "Putyin valódi terve Ukrajna megsemmisítése és a Szovjetunió felélesztése" – szögezte le Jacenyuk.A jelenleg Mongólia fővárosában tartózkodó Putyin a NATO walesi csúcstalálkozójának kezdete előtt egy nappal hirdette meg a 7 pontból álló tervezetet."Az első pont, hogy a délkelet-ukrajnai fegyveres erők és lázadók vessenek véget az előrenyomulásnak Donyeck és Luhanszk megyében" – idézték orosz hírügynökségek az államfő szavait. "A második pont, hogy az ukrán hadsereg vonuljon vissza olyan távolságba, amely lehetetlenné teszi a lakott területek elleni tüzérségi támadásokat" – közölte Putyin.A harmadik pont a tűzszünet betartásának teljes és objektív megfigyeléséről szól, a negyedik pedig megtiltaná a katonai repülőgépek bevetését a civilek ellen és a lakott területeken. Az ötödik pontban Putyin fogolycseréket javasol a két szembenálló oldal között, méghozzá feltételek nélkül, a hatodikban pedig humanitárius folyosókat nyitna meg a menekültek és a segélyszállítmányok részére a donyecki és luhanszki területeken.Az utolsó, hetedik pont szerint a Donbassz régióba be kell engedni az újjáépítő csapatokat a legfontosabb épületek helyreállítása és a télre való felkészülés érdekében.A donyecki felkelők készek felhagyni a harci cselekményekkel, ha Kijev visszavonja csapatait a lakott településektől, vagy ami még jobb, az önhatalmúlag kikiáltott donyecki népköztársaság egész területéről – jelentette ki a népfelkelők parancsnoka szerdán az orosz államfő béketervére reagálva.Miroszlav Rudenko azt mondta, hogy az ukrán csapatok visszavonása esetén "nem lesz semmi értelme a (délkelet-ukrajnai) konfliktus erőszakos megoldásának, és akkor természetesen nem fogunk harcolni". A délkelet-ukrajnai felkelővezér azt is lehetségesnek tartotta, hogy a szembenálló felek kicseréljék egymással minden foglyukat.
Porhintés Putyin béketerve az ukrán kormányfő szerint
Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök porhintésnek nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán meghirdetett kelet-ukrajnai béketervét.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.