A ceremónia előtt három napon át a leicesteri katedrálisban ravatalozzák fel koporsóját, hogy Anglia népe méltó módon vehessen búcsút tőle. A koporsót a katedrális padlójába vájt mélyedésbe helyezik el és az észak-angliai Swaledale-völgyből származó kőből készült sírkővel zárják le a sírt. Utóbbit egy vésett kereszt fogja díszíteni és az egész sírkő az írországi Kilkennyből való sötét színű márványtalapzaton fog nyugodni, amelyet a király neve, dátumok, mottót és címerpajzs díszít majd.III. Richárd újratemetésének megszervezése nem volt zökkenőmentes. A néhai uralkodó jelenkori leszármazottainak egy csoportja azt akarta, hogy az 1485-ben elhunyt ősüket az észak-angliai Yorkban, 26 hónapos uralkodásának északi hatalmi központjában temessék el, ezért pert is indítottak, ám elvesztették.III. Richárd az angol történelem egyik legellentmondásosabb személyisége: néhányan fenevadnak tartják, aki nem riadt vissza rokonai meggyilkolásától sem, hogy trónra léphessen, mások azt állítják, hogy ellenségei festettek róla igaztalan képet. William Shakespeare drámájában hatalomimádó púposnak festette le őt, holott mint csontjainak vizsgálatából kiderült, púpja nem volt, csak gerincferdülése.Csontjainak megtalálása 2012-ben az utóbbi évek egyik legszenzációsabb angol régészeti felfedezése volt. A maradványokra ahhoz a helyhez közel bukkantak rá, ahol 1485-ben a rózsák háborúját lezáró bosworthi csatát vívták, amelyben Richárd is életét vesztette. Ő volt az utolsó angol király, aki csatában halt meg. Maradványait mai is élő leszármazottainak DNS-vizsgálatával azonosították.
Jövőre újratemetik III. Richárdot
Leicesterben 2015. március 26-án helyezik örök nyugalomra III. Richárd középkori angol uralkodó maradványait, amelyeket két évvel ezelőtt egy parkoló építésekor találtak meg az angliai városban.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.