Evo Morales, a dél-amerikai ország elnöke szerdán Cochabambában jelentette be az erről szóló döntést. Szerinte a gázai hadművelet azt bizonyítja, hogy Izrael nem garantálja az emberi élet tiszteletben tartásának elvét és az alapvető jogokat, amelyek pedig vezérelvei a békés és harmonikus együttélésnek a nemzetközi közösségben.Bolívia 2009-ben megszakította diplomáciai kapcsolatait Izraellel, csakúgy, mint más radikális baloldali vezetés alatt álló latin-amerikai és karibi országok, köztük Venezuela és Kuba.Evo Morales azt is bejelentette, hogy vízumkényszert vezet be az andoki országba utazó izraeli állampolgárok számára, akiknek egy 1972-ben aláírt egyezmény értelmében eddig szabad volt a beutazás.A múlt héten Brazília és Ecuador, kedden pedig Chile, Peru és Salvador rendelte haza Izraelből ott akkreditált nagykövetét "konzultációra".
Bolívia leterroristázta Izraelt
Bolívia terrorista állammá nyilvánította Izraelt, hogy így tiltakozzon a zsidó állam Gázai övezetben zajló hadművelete ellen.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.