A 2001 és 2009 között hatalmon lévő ifjabb Bush egy nyilatkozatában "nagy szolgának", "nagy államférfinak" és "mesés apának" nevezte az idősebb Bush-t, aki 1989-től 1993-ig volt a Fehér Ház ura és immár 90 éves. Az Egyesült Államok 41. elnökét Bill Clinton váltotta az államfői székben, amelyet azután a fiatalabb Bush "hódított vissza" 43. elnökként. Az Egyesült Államok történetében a két Bush-on kívül csupán egyszer volt példa arra, hogy egy elnök fia is elnök lett: ők John Adams és John Quincy Adams. Köztük azonban nagyobb a sorszámkülönbség: az apa a második elnök volt, fia a hatodik.A 'duplán Bush" életrajz – a szerző és a "főszereplő" is Bush – első kiadása a tervek szerint egymillió példányban jelenik majd meg és hangoskönyv formájában is kapható lesz.A kiadó "történelmi és páratlan" biográfiának nevezte Bush készülő művét. Eddig még egyetlen elnök sem írt könyvet édesapjáról, aki ráadásul maga is államfő volt – olvasható a Crown Kiadó közleményében.
Apjáról ír könyvet George W. Bush
Személyes hangvételű életrajzot írt apjáról, George Bushról fia, George W. Bush. Az "elnöki" biográfia novemberben kerül a könyvesboltokba – közölte helyi idő szerint szerdán a művet megjelentető Crown Kiadó annak ellenére, hogy még nincs címe a könyvnek.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.