Donald Tusk miniszterelnök állásfoglalása szerint a legvalószínűbbnek tűnő feltevés, hogy terrorcselekmény történt, akkor is, ha utólag kiderülne: a maláj repülőt tévedésből lőtték le. Nincs felmentés arra, hogy a szakadárok által elfoglalt terület felett lőnek le egy gépet - fejtette ki Tusk, hangsúlyozva, hogy nemcsak a tett elkövetőit, de támogatóikat is el kell ítélni.A várható politikai következményeket leszámítva, közvetlen biztonsági veszély jelenleg nem fenyegeti Lengyelországot - fejtette ki a miniszterelnök. Azt is közölte: az eddig rendelkezésre álló adatok szerint nem volt lengyel utas a gépen.A Malaysia Airlines gépének lelövésével kapcsolatban Bronislaw Komorowski elnök is állást foglalt. Petro Porosenko ukrán elnökhöz címzett levelében kifejtette, hogy Ukrajnának joga van erőszakhoz folyamodni saját területi egységének védelmében.Korábban a lengyel külügyminisztérium úgy nyilatkozott: "Lengyelország határozottan elítéli az Ukrajna területe feletti gép lelövését." A hivatalos nyilatkozat afelett is felháborodását fejezi ki, hogy a civil cél ellen fejlett légvédelmi tüzérségi fegyvert használtak, s az ügyben nemzetközi vizsgálatot szorgalmaz.Egy külön sajtókonferencián Radoslaw Sikorski külügyminiszter azt hangsúlyozta: a tragédia okainak és az elkövetők kilétének felderítése prioritás kell legyen. Arra van szükség, hogy az ukrán hatóságok elláthassák (ezzel kapcsolatos) jogköreiket saját területükön - tette hozzá.A Gazeta Wyborcza napilap szerint Sikorski idézett álláspontját az éppen Lengyelországban tárgyaló Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter is támogatta. LOT repülőtársaság közleménye szerint a lengyel járatok régóta kerülik a Kelet-Ukrajna légterét.
Lengyelország: terrorcselekmény volt a maláj gép lelövése
Lengyelország vezetői határozottan elítélték pénteken a malajziai utasszállító repülőgép kelet-ukrajnai lelövését, nyilatkozataikban a térségben jelenleg fennálló status-quo megváltoztatását, s a szerencsétlenség nemzetközi vizsgálatát szorgalmazva.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.