Daniel Rye Ottosent tavaly május 17-én rabolták el. A fotós a szíriai fegyveres konfliktusról és a helyi lakosok, kiváltképpen a gyerekek és családtagjaik életéről készített fotókat – tájékoztatott a külügyminisztérium útján a túsz családja.A dán média régóta tudott a fotós elrablásáról, de az ő biztonsága érdekében nem adott róla hírt, Ottosen családja pedig elutasított minden megkeresést a média részéről. A hozzátartozók most csak annyit közöltek, hogy Daniel Rye Ottosen a körülményekhez képes jól van. A külügyminisztérium tudatta, hogy nem fog semmilyen részletet elárulni.A Ritzau hírügynökség az ügyben tájékozott forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a 25 éves fotós elrablása mögött az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű szélsőséges iszlamista csoport állt, és váltságdíj ellenében engedte szabadon. A dán média szerint Ottosen jó tornász volt, és családja a tornászegyesületekhez fordult segítségért, hogy összegyűjtse a pénzt a meg nem nevezett összegű váltságdíjra.
Váltságdíj ellenében kiengedtek egy Szíriában elrabolt fotóriportert
Váltságdíj ellenében kiszabadult az emberrablók fogságából a több mint egy évvel ezelőtt Szíriában elrabolt dán fotóriporter – közölte péntekre virradóra a dán külügyminisztérium.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.