A legfontosabb változás, hogy Janisz Szturnaraszt a pénzügyi tárca élén Gikasz Harduvelisz pénzügyi szakértő, a pireuszi egyetem professzora váltja - közölte a kormány egyik szóvivője a NERIT állami televízióban.A tévé híradása szerint Szamarasz az ország legújabb kori történetének egyik legszélesebb körű kormányátalakítását hajtotta végre. Elemzők szerint a kormányfő menesztette szinte minden olyan miniszterét, akinek köze volt a görögök számára sürgetően fontos, de mindeddig elmaradt munkahelyteremtés kérdéséhez. Így mennie kellett a gazdasági és fejlesztési miniszternek, továbbá a belügyi, az egészségügyi, a mezőgazdasági és az oktatásügyi tárca vezetőjének is.Szamarasz, hogy egyensúlyt teremtsen pártja koalíciós partnerével, a pénzügyi válság idején támogatottsága nagy részét elvesztő Pánhellén Szocialista Mozgalommal (PASZOK), a miniszteri posztok egy részét a szocialistáknak adta.Az új pénzügyminiszter, Harduvelisz a bankügyek szakértőjének számít, és az elkerülhetetlen reformok egyik fő védelmezője Görögországban. Az 58 éves közgazdász a 2012-es görög pénzügyi válság legsúlyosabb szakaszában Lukasz Papadémosz akkori miniszterelnök tanácsadójaként vett részt a nemzetközi hitelezőkkel (a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Központi Bank és az Európai Unió) folytatott tárgyalásokon, de gazdasági tanácsadóként szolgált Kosztasz Szimitisz szocialista miniszterelnök 2000 és 2004 közötti kormánya idején is.A görög média az elmúlt napokban azt találgatta, hogy Szamarasz lazítani akar kormánya adó- és takarékossági politikáján, és ez aggodalmat keltett az ország hitelezőinek körében.Az ellenzéket vezető radikális baloldali Sziriza párthoz közel álló források hétfő este elterelő műveletnek nevezték a kormányátalakítást, amely szerintük "semmi újat nem hoz" Görögország számára. A Sziriza ellenzéki szövetsége a május 25-i EP-választáson a szavazatok 26,5 százalékát szerezte meg, négy százalékpontot verve rá a kormánykoalíciót vezető Új Demokráciára (22,8 százalék).
Lecserélték a görög pénzügyminisztert
Átalakította kormányát, lecserélve pénzügyminiszterét is Antonisz Szamarasz görög miniszterelnök hétfőn, két héttel azután, hogy pártja, a koalíciót vezető Új Demokrácia súlyos vereséget szenvedett az európai parlamenti (EP-) választásokon.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.