A légügyi hatóság szerint a fegyveres konfliktus miatt nem lehet szavatolni a járatok biztonságát. A légikikötőt csak akkor nyitják meg újra, ha rendeződött a helyzet, és ha kell, a június 30-i határidőt is eltolják – idézte az UNIAN hírügynökség a hatóság szerdai közleményét.Múlt hétfőn szakadár fegyveresek foglalták el a repülőteret, a hadsereg pedig csak másnap, a légierő bevetésével tudta visszafoglalni, és azóta ellenőrzése alatt tartja. A harcokban sokan meghaltak.Dmitro Koszinov, a repülőtér szóvivője azt mondta szerda reggel, hogy kora hajnalban ismét több tucat szakadár érkezett a repülőtérre, követelték a katonák eltávolítását onnan, de nem csaptak össze a légikikötő védőivel.Olekszandr Hodakovszkij, a szakadár "donyecki népköztársaság" biztonsági szolgálatának főnöke a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökségnek azt mondta: nem gondolták, hogy az ukrán légierő bombázni fogja a Prokofjev repülőteret. A lázadóknak vannak ugyan Igla típusú mobil légvédelmi rakétarendszerei, de nem is vitték magukkal a repülőtérhez.A légierő bevetése szerinte arról tanúskodik, hogy Kijev már lemondott a Donyec-medencéről, ezért nem érdekli, ha rombolja a többmilliárdos létesítményt. A szakadárok azért rohanták le a repülőteret, mert elegük lett abból, hogy a légikikötőn át érkezett erősítés és fegyver az "ellenséghez" – mondta még.Közben az orosz és ukrán honlapok arról adtak hírt, hogy kiújultak a harcok a Szlovjanszk melletti Szemenyivka településen, az ukrán légierő újra támadja a faluban megbúvó szakadárok állásait. A lázadók szerint a légicsapások súlyos károkat okoztak.
Június végén zárva marad a donyecki reptér
A kelet-ukrajnai harcok miatt az ukrán légügyi hatóságok június végéig bezárták a donyecki nemzetközi repülőteret, amelyet az utóbbi napokban többször megostromoltak a szakadár fegyveresek.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.