A harci helyzet egyre kiterjedtebb, több régiót és egyre több lakost érint - mondta Molnár Zsolt, kiemelve, hogy már több civil áldozata van a cselekményeknek, egy magyar állampolgárt pedig túszul ejtettek a közelmúltban. Utóbbi kapcsán hozzátette: a magyar állampolgár kiszabadításában a Terrorelhárítási Központ (TEK) jól végezte a dolgát.A vasárnapi ukrán elnökválasztásról Molnár Zsolt úgy vélekedett: az ukrán politikai helyzet annyiban stabilabbá tud válni, hogy legitimebb vezetése lehet Ukrajnának. Ugyanakkor kiemelte: mivel a megválasztott elnök által képviselt irány a szeparatisták számára nem elfogadható, félő, hogy rövid távon a fegyvereké és a harci helyzeté lesz a hangsúly.A választáson az ukrán központi választási bizottság részeredményei szerint Petro Porosenko dúsgazdag üzletember, a Vitalij Klicsko vezette Ütés párt jelöltje szerezte meg a voksok többségét. Második fordulóra nem lesz szükség. A szomszédos országban a hónapok óta tartó válságnak egyre több halálos áldozata van; a közelmúltban egy olasz újságírót is megöltek, egy magyar férfit pedig ismeretlen fegyveresek foglyul ejtettek. Sikeres tárgyalások után, a TEK és a külföldi partnerszolgálatok együttműködésének eredményeként múlt szerdán fogva tartói elengedték az Ukrajnában dolgozó magyar férfit.A nemzetbiztonsági bizottság szerdai ülésén a titkosszolgálatok, minisztériumok képviselői, valamint Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ vezetője számolt be az ukrán válság aktuális eseményeiről.
"Ukrajnában polgárháború van"
Ukrajnában tényleges polgárháború van - jelentette ki Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke a testület szerdai zárt ülése után; a testület tagjai az ukrajnai helyzetről kaptak tájékoztatást.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.