"Jelentős eltérések vannak köztünk" – mondta Le Pen szerdai brüsszeli sajtótájékoztatóján arra a kérdésre válaszolva, hogy miért zárkózik el a Jobbiktól. Leszögezte, hogy az említett magyar párt mellett sem a görög Arany Hajnallal, sem a bolgár Atakával nem kívánnak közösködni.A 751 tagú EP-ben legalább hét tagországból legalább 25 képviselő tud frakciót alakítani. A frakciók sokkal előnyösebb helyzetet tudnak biztosítani saját tagjaiknak, mint amilyen helyzetben a független képviselők vannak. Érvényes ez a pénzügyi és a parlamenti megszólalási, illetve tisztségviselési lehetőségekre egyaránt.Le Pen pártja egymaga szerzett 24 mandátumot, és ezzel az első helyen végzett az induló francia pártok között. Az FN vezetője mellett a szerdai brüsszeli sajtótájékoztatón megjelentek a szövetségesnek eddig megnyert pártok képviselői, köztük Geert Wilders, a holland Szabadságpárt vezetője. Wilders pártja négy mandátummal járulhat hozzá a közös frakció megalakításához. Képviseltette magát a sajtótájékoztatón az olasz Északi Liga (öt mandátum), az osztrák Szabadságpárt (négy mandátum, valamint a belgiumi Flamand Érdek (Vlaams Belang, egy mandátum). Ez az ötösfogat tehát már 38 mandátumot jelent, ami bőven elég lenne a frakcióalakításhoz, de ezzel még nem teljesítették azt a kritériumot, hogy hét különböző uniós tagországból való képviselőt kell megnyerni.Le Pen és Wilders egyaránt bizakodónak mondta magát azt illetően, hogy a múlt heti választások után most alakuló új összetételű EP-ben sikerül megállapodásra jutniuk további pártokkal, és létrejöhet a frakció, amelynek tagjai úgymond a szabad nemzetek szuverenitásának talaján állnak.Európai parlamenti források szerint Marine Le Pen és szövetségesei elsősorban skandináv országok nacionalista pártjainak körében keresnek partnereket. Nigel Farage, a Nagy-Britanniában győzelmet aratott – és az FN-nel azonos számú, 24 EP-mandátumhoz jutott – EU-ellenes politikai erőnek, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) a vezetője már korábban visszautasította a szövetségkötés lehetőségét Le Pen pártjával, annak antiszemitizmusára hivatkozva.Marine Le Pen a brüsszeli sajtótájékoztatón hangot adott azon véleményének, hogy azok, akik "démonizálni" igyekeztek pártját, a perifériára fognak szorulni. Az előző este tartott kötetlen EU-csúcstalálkozót – amelyet egyébként már hónapokkal ezelőtt beütemeztek – úgy állította be, hogy "válságtanácskozást" tartottak az uniós technokrata bürokrácia "oligarchái". A Nemzeti Front elnöke azt a vádat is "démonizálási kísérletnek" minősítette, hogy pártja oroszbarát megnyilatkozásokat tett az ukrajnai válság kapcsán. Arról beszélt, hogy az unió ostobaságot művelne, ha hidegháborút indítana Oroszország ellen.
A francia szélsőjobb nem ül össze a Jobbikkal
Továbbra sem számol szövetségesként a Jobbikkal Marine Le Pen, a francia szélsőjobboldali, nacionalista Nemzeti Front (FN) elnöke, aki az európai parlamenti (EP-) választásokon elért sikere után frakciót igyekszik alakítani az unió parlamentjében.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.