A függetlenként indult államfő ellenfele Zigmantas Balcytis volt a második fordulóban. A szociáldemokrata politikus a voksok 42,62 százalékát szerezte meg. Balcyitis az első fordulóban csak 13,7 százalékot kapott.Az elnökválasztás a papírforma szerint alakult: a közvélemény-kutatások a választás egyértelmű esélyesének tartották az 58 éves, feketeöves karatés államfőt, és csak az volt a kérdés, hogy már az első fordulóban győzedelmeskedik-e, vagy még egyszer szavazni kell a két legerősebb jelöltre.Grybauskaite köszönetet mondott híveinek, győzelmét pedig történelminek nevezte, mert "Litvánia még soha nem választott újra elnököt". Balcyitis elismerte a vereséget és gratulált vetélytársának.Grybauskaite népszerűsége jócskán nőtt, miután elítélte a Krím félsziget Oroszország általi bekebelezését és támogatta, hogy az ukrán válság miatt a NATO növelje jelenlétét a Baltikumban.A közgazdász végzettségű Grybauskaite pénzügyminiszter, majd 2004 és 2009 között az Európai Bizottság pénzügyi tervezési és költségvetési biztosa volt, mielőtt 2009-ben megválasztották Litvánia első női államfőjévé.Az előzetes eredmények szerint vasárnap a szavazásra jogosult 2,5 millió állampolgár 43,7 százaléka voksolt, nemcsak az elnökjelöltekre, hanem az európai parlamenti választás jelöltjeire, köztük Grybauskaite ellenlábasára, Zigmantas Balcytisre is.
Az eddigi államfő nyerte a litván elnökválasztást
A szavazatok 55,54 százalékával a hivatalban lévő államfő, Dalia Grybauskaite nyerte meg a litván elnökválasztás vasárnap tartott második fordulóját a választási bizottság által közzétett előzetes eredmények szerint.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.