A május közepén készített utolsó felmérés szerint az ország legnépszerűbb politikai ereje a Demokraták 66 nevű ellenzéki liberális párt, amely a voksok mintegy 18 százalékával öt helyet szerezhet a strasbourgi uniós parlamentben.A legutóbbi, 2009-es EP-választás óta jelentősen megerősödött az országban a főleg iszlámellenes megnyilvánulásaival ismertté vált, Geert Wilders által vezetett Szabadságpárt, amely 13,9 százalékos támogatottságával a második lehet a hollandiai EP-választáson, és így a mostani háromról négyre növelheti képviselői számát Strasbourgban.A kormánykoalíció pártjai közül a nagyobbik, a Mark Rutte kormányfő vezette Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért szintén négyet szerezhet meg Hollandia EP-mandátumai közül 13,6 százalékos eredménnyel. A kisebbik kormánypárt, a szociáldemokrata Munkapárt a szavazatok mintegy 10 százalékára számíthat, és három képviselői helyhez juthat. Szintén 3-3 mandátumot szerezhet a jobbközép, konzervatív Kereszténydemokrata Tömörülés, a radikális baloldali pártcsaládhoz tartozó Szocialista Párt, valamint a Keresztény Unió és a Politikai Reformpárt közös listája. Rajtuk kívül a Zöld Baloldal számíthat még arra, hogy egy képviselőt sikerül bejuttatnia az uniós parlamentbe.A szavazóhelyiségek 21 órakor zárnak Hollandiában, de az eredményeket majd csak vasárnap este teszik közzé, miután az összes tagállamban véget ér a voksolás. Legutóbb, 2009-ben Hollandiában a választásra jogosultak 36,75 százaléka szavazott.
Hollandiában már elkezdődött az EP-választás
Hollandiában csütörtök reggel kinyitottak a szavazóhelyiségek, hogy megválasszák a körülbelül fél magyarországnyi, ám több mint 16 millió lakosú ország 26 európai parlamenti képviselőjét.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.