A Sewol komphajó szerdán süllyedt el több mint 470 emberrel - köztük négynapos tanulmányi kiránduláson lévő 325 középiskolással - a fedélzetén Incshon és Csedzsu között. Hivatalos adatok szerint a szerencsétlenségben 28-an haltak meg, de az áldozatok száma várhatóan tovább nő. Mintegy 270 embert ugyanis eltűntként tartanak nyilván.A súlyos hajóbaleset körülményeit és okait felderítő nyomozók korábban közölték, hogy a baleset idején a 69 éves Ri Dzsun Szok kapitány nem volt a hajóhídon, a kormánynál a kevesebb tapasztalattal rendelkező harmadtiszt állt.MTI / AP /YonhapA hajó egyik kormányosa pénteken elmondta, hogy miután a komp kezdett oldalra dőlni, a kapitány visszasietett a hajóhídra. "Nyugodtan megkérdezte, mennyire dőlt meg a hajó, majd megpróbálta egyenesbe hozni a vízi járművet" - mondta Oh Jung Szok a komphajó egyik kormányosa, akit jelenleg Mokpo városában kórházban ápolnak.A dél-koreai parti őrség búvárai továbbra is túlélők után kutatnak, egyelőre azonban - a korábbi állításokkal szemben - nem sikerült bejutniuk a komphajó utasterébe. A parti őrség egyik tisztségviselője pénteken közölte, hogy a búvárok elérték a hajó rakterét, de az távol esik attól a teremtől, ahol az utasok tartózkodtak.Az eltűnt gyermekek szülei a kapitányt okolták a tragédia miatt. Ri Dzsun Szok bocsánatot kért az áldozatokért, de a felelősségét nem ismerte el. Szemtanúk azt állították, hogy a kapitány és a legénység néhány tagja elhagyta a hajót, míg mások azt az utasítást adták az utasoknak, hogy maradjanak a helyükön, amikor a hajó süllyedni kezdett."Nem tudom, miért hagyta el a fedélzetet, a koreaiaknál azonban nem szokás a végsőkig a hajón maradni. Ez a nyugatitól eltérő kultúra" - mondta Dzsu Hi Csun tengerészeti szakértő, aki 2006-ban a kapitánnyal mint a Csedzsu szigetéhez vezető vízi út szakértőjével készített interjút.A parti őrség szerint a nyomozók a legénység esetleges hanyagságára, a teher berakodásának módjára és a hajó esetleges szerkezeti hibáira összpontosítanak, annak ellenére, hogy a jármű a jelek szerint minden biztonsági és biztosítási követelménynek megfelelt.
Elsüllyedt komp: letartóztatási parancsot adtak ki a kapitány ellen
Letartóztatási parancsot adott ki a dél-koreai kompbaleset ügyében eljáró hatóság pénteken a két nappal korábban elsüllyedt komphajó kapitánya és a legénység két további tagja ellen.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.