Ihor Mirosnyicsenkóval az élükön három képviselő felkereste irodájában Olekszandr Pantelejmonov igazgatót, és ordítozva kérték számon rajta a kijevi hatalomellenes tüntetésekről a Egyes tévécsatornán közzétett, szerintük elferdített beszámolókat. A tévé vezetőjét belenyomták székébe, papírt tettek elé, és arra kényszerítették, hogy írja alá felmondását. Közben többször meg is ütötték. A történtekről videófelvételt készítettek és közzétették az interneten.A kedd este történt incidenst élesen elítélte Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök, aki kijelentette: egy európai integrációra törekvő, demokratikus társadalomban elfogadhatatlan, hogy parlamenti képviselők erőszakkal oldják meg a kádercseréket. A videón 4:15-nél kezdik inzultálni az igazgatót. Mirosnycsenko szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy "békeidőben udvariasabban is viselkedhetett volna" Pantelejmonovval. Ugyanakkor megismételte, hogy a állami televízió hosszú időn át eltorzította az információkat, egyebek között a Majdanon, azaz a kijevi főtéren tartott tüntetésekkel kapcsolatosan. Hozzátette, hogy a hatalomváltás után sem változott semmit a televízió politikája. Szavai szerint számára az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy amikor megöltek egy ukrán katonát a Krímben, a csatorna a félsziget Oroszországhoz való csatlakozásának moszkvai ünneplését közvetítette. A helyi média megjegyezte, hogy a moszkvai ünneplést mindössze öt percig közvetítette az ukrán Egyes televízió.
Videó: veréssel kényszerítették lemondásra az ukrán állami tévé igazgatóját
A nacionalista Szabadság párt parlamenti képviselői ököllel kényszerítették az ukrán állami rádió- és televíziótársaság vezetőjét arra, hogy írja alá lemondását.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.