A tüntetők kövekkel hajigálták a rendőröket, miközben megpróbáltak bejutni az egyetem épületébe. Több rendőr és diák is megsebesült az összetűzésben - közölte a rendőrség.A koszovói sajtóban megjelent hírek szerint a pristinai egyetem több professzora is az interneten létrehozott "álszaklapokban" jelentetett meg cikkeket azzal a céllal, hogy a valóságnál fontosabbnak tüntesse fel a tudomány terén elért eredményeit.Az ügyet nagy felháborodás kísérte Koszovóban, ahol kiterjedt a korrupció, és az oktatási rendszer hírhedten gyenge színvonalú és átpolitizált.A parlamentben az ellenzék lemondásra szólította fel az egyetem vezetőtestületét, a kormány pedig azt javasolta, hogy vizsgálják meg az összes, 1990 óta megjelent tudományos cikket. A rendőrség és az ügyészség még nem tett lépéseket az ügyben.
Diákok csaptak össze rendőrökkel Pristinában
A pristinai egyetem professzorai állítólag tudományos munkákat hamisítottak meg - emiatt több száz dühös egyetemista követelte csütörtökön a rektor lemondását. A diákokat a rendőrök gumibottal és paprikaspray-vel oszlatták fel.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.