A Leon Levy Dead Sea Scrolls Digital Library Facebook-oldalán számolt be megújulásáról, amelynek keretében az új képek mellett kibővítették a kísérő leírásokat és magyarázatokat, az eddigi nyelveken – héber, arab és angol – túl orosz és német fordításokat is közölnek, gyorsították a keresőmotort, és megkönnyítették az átjárást a honlap és a Facebook, illetve a Twitter között. A www.deadseascrolls.org.il címen elérhető digitális könyvtár a jeruzsálemi Izrael Múzeum és a Google együttműködése nyomán indult el 2012-ben. Mint Pnina Shor, az online projekt vezetője a Hszinhua kínai hírügynökségnek elmondta, tavaly alig több mint ezer új képet töltöttek fel a honlapra, idejük nagy részét az töltötte ki, hogy a most elérhetővé tett tízezer felvételt készítették elő a kiadásra. Elárulta azt is, hogy már dolgoznak a szövegek kínai fordításán is, hiszen a honlap számos látogatója ebből az országból való.A holt-tengeri tekercsek digitalizált változatát becslések szerint már több mint félmillióan tekintették meg a honlapon, melynek havi forgalma meghaladja a 25 ezret.A Holt-tengerhez közeli barlangokban 1946 és 1956 között fellelt, eredetileg a Kr. e. 3-1. századból származó tekercsek között találhatók az ismert legkorábbi bibliai kéziratok. A héber, illetve keresztény bibliai kánonba bekerült szövegek mellett a tekercsek apokrif írásokat is tartalmaznak, valamint megtalálhatók közöttük a tekercsekkel összefüggésbe hozott zsidó közösség – hagyományos értelmezés szerint az esszénusok – belső szabályzatai és hiedelmei is. Az eredeti kéziratokat az Izrael Múzeumban őrzik.A holt-tengeri tekercsek, más néven kumráni szövegek magyar fordítása – Fröhlich Ida munkája – 1998-ban jelent meg, a könyv második, javított és bővített kiadása 2000-től érhető el.
Újabb rejtélyes holt-tengeri tekercseket böngészhetünk a neten
Tízezer új, nagyfelbontású képet töltöttek fel a holt-tengeri tekercseket bemutató online digitális könyvtárba, amelynek kedden indult el második, felújított és kibővített verziója.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.