Bugár Béla elmondta: pártja egy évvel korábban nyújtotta be tagfelvételi kérelmét, ennek alapján indult meg a felvételi folyamat. Ennek részeként idén szeptemberben az EPP Szlovákiában tartózkodó munkacsoportja Pozsonyban a Most-Híd vezetésével, valamint az EPP szlovákiai testvérpártjainak vezetőivel is tárgyalt. Az EPP munkacsoportja november 6-i, Brüsszelben tartott ülésén olyan ajánlást fogadott el, amelyben az EPP soron következő közgyűlésének a Most-Híd tagfelvételi kérelmének elfogadását javasolta."Ennek a munkacsoportnak az ülésén a Magyar Közösség Pártját (MKP) Csáky Pál képviselte, ő az ajánlás ellen voksolt, akárcsak a Fidesz és az RMDSZ képviselete" - mondta a Most-Híd politikusa, hozzátéve: ezt a viszonyulást sajnálatosnak tartja, mert az nem az együttműködésről, hanem pártjuk ellehetetlenítéséről szól."Az MKP olyan útra tért, ami megnehezíti a két párt közötti együttműködést, ám ez nem érinti a megyei választások második fordulóját, amely kapcsán már ígéretet tettünk az MKP jelöltjének támogatására" - mondta Bugár Béla.Az Európai Néppárt kedden Brüsszelben tartott közgyűlésén a tagfelvételi kérelmet mindennek ellenére elfogadták - mutatott rá Bugár Béla. Hozzátette: a szavazást megelőző vita "kemény hangvételű volt", 46-an adták le a szavazatukat a voksoláson, közülük a többség a tagfelvétel mellett szavazott, 8-an tartózkodtak, 3-an tartózkodtak. Bugár Béla az MTI azon kérdésére, hogy a vita során milyen érvek hangzottak el a vegyes párt csatlakozását ellenzők részéről, azt válaszolta: "Normális érvek nem hangzottak el, mert normális érvek ezzel szemben nincsenek".A Most-Híd már a negyedik szlovákiai párt, amely az Európai Néppárt tagja. Rajtuk kívül az EPP családjába tartozik még a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Szlovák Kereszténydemokrata Unió - Demokrata Párt (SDKÚ-DS) is.
A Most-Híd is a Fidesz pártcsaládjába került
Felvételt nyert a Most-Híd szlovák-magyar párt kedden az Európai Néppártba (EPP) a szervezet brüsszeli közgyűlésén - jelentette be Bugár Béla, a párt elnöke szerdán Pozsonyban tartott sajtótájékoztatóján.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.