A világ egyik leggazdagabb országának számító Brunei szultánja jelentette be kedden, hogy az iszlám jogon alapuló büntető törvénykönyv a következő hat hónap folyamán, fokozatosan fog életbe lépni.A saría értelmében Bruneiben ezentúl lehetővé válik, hogy a lopást a végtagok levágásával, az alkoholfogyasztást és az abortuszt korbácsütésekkel, a házasságtörést pedig halálra kövezéssel büntessék. A saríát csak a muzulmán hitűekre vonatkozóan fogják alkalmazni.Az apró szultanátus gazdag kőolaj- és földgázlelőhelyeinek köszönheti hatalmas vagyonát. Az alig több mint 400 ezer fős lakosság kétharmada muzulmán vallású, 13 százaléka buddhista, 10 százaléka pedig keresztény. Ennek ellenére az iszlám az ország hivatalos vallása, amelyet kifejezetten konzervatív felfogásban gyakorolnak.Tilos az alkohol fogyasztása például és más vallások gyakorlását szigorúan szabályozzák. Az utóbbi években kötelezővé tették a muzulmán gyerekek vallási oktatását és elrendelték, hogy a pénteki ima alatt az üzletek zárva tartsanak.Bruneiben ritkán bírálják az uralkodó döntéseit, de a saría bevezetését illetően többen nemtetszésüknek adtak hangot. Sokan úgy vélik, hogy az iszlám vallási jog bevezetése ellentmond a szultánságban tapasztalható egyre erősebb modernitásnak, a külvilág felé nyitásnak, illetve ellenkezik a - lakosság többségét kitevő - maláj etnikum gondolkodásmódjával is."Ez teljesen összeegyeztethetetlen a malájok nyugodt, szelíd kultúrájával" - mondta egy taxihajó sofőrje a szultanátus fővárosában, Bandar Seri Begawanban. "Nem tudom elképzelni, hogy az országom Szaúd-Arábiává váljon" - tette hozzá.
Bruneiben bevezetik a saríát
Bevezetik a saríát (az iszlám vallási jogot) a polgári jogrendszer mellett a délkelet-ázsiai Borneó szigetén lévő Brunei szultánságban.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.