A per tárgyát Martin Luther King egy 1967-es, a vietnami háborút elítélő beszédének kézirata, Lyndon B. Jonson elnöknek az özvegyhez, Coretta Scott Kinghez intézett részvétlevele, valamit egy boríték képezi, amelyet a tiszteletes 1968-ban, meggyilkolásának napján a zsebében hordott és amelyre felvetette a Memphisben elmondani tervezett beszédének vázlatát.A dokumentumokat a jelenleg 86 éves énekes, zeneszerző és aktivista 2008 decemberében el akarta árvereztetni a Sotheby's aukciósházzal, hogy a befolyt összeget a Barrios Unidos elnevezésű, az utcai bandák felszámolására törekvő jótékonysági szervezet támogatására fordítsa. A King-örökösök azonban feljelentették Belafontét azt állítva, hogy a papírok törvénytelen úton kerültek hozzá.Harry Belfonte szerint az iratot maga a legendás polgárjogi harcos, annak özvegye, valamint King egy közeli munkatársa, Stanley Levison ajándékozta neki. Az énekes ügyvédje szerint a King-örökösök semmivel sem tudják bizonyítani, hogy ügyfele eltulajdonította volna a jelenleg is a Sotheby's által őrzött iratokat.Belafonte és King gyerekei - Dexter, Bernice, Martin - között 2006-ban romlott meg a viszony, amikor az örökösök nem hívták meg az énekest anyjuk temetésére. Ennek oka az, hogy a művész támogatója volt a márciusban elhunyt Hugo Chávez venezuelai elnöknek.Történészek szerint az iratoknak csak az eszmei értéke lehet jelentős, azok jelentősége tudományos szempontból elhanyagolható.
Beperelték Martin Luther King örököseit
Harry Belafonte három dokumentum vitatott tulajdonjogának ügyében beperelte néhai közeli barátja és harcostársa, Martin Luther King három még élő gyerekét - közölte szerdán a The New York Times.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.