Az Orosz Tudományos Akadémiának a második legnagyobb tudományos központja található Ufában és ennek az intézménynek a történelmi, nyelvi és irodalmi intézetében adták át az úgynevezett magyar pontot - mondta el az MTI-nek Baranyi András, a Balassi Intézet Moszkvai Magyar Kulturális Központjának igazgatója, aki a rendezvényre Ufába utazott.Az ufai a 11. magyar tájékoztatási pont Oroszországban. Moszkvában, Szentpéterváron, Jekatyerinburgban és hét finnugor régióban működik ilyen, ez az első, amelyet türk nyelvű orosz régióban hoztak létre. A megnyitót, amelyen Gumerova Lilija, a Baskír Köztársaság miniszterelnök-helyettese is részt vett, az Oroszországi népek nyelvjárásainak aktuális problémái című tudományos konferencia keretében tartották. A tanácskozást a baskírföldi akadémiai intézet és a Moszkvai Magyar Kulturális és Tudományos Központ közösen szervezte Torma József magyar turkológus, néprajztudós (1943-2000) születésének 70. évfordulója alkalmából. A szakember az Ufában lévő baskíriai akadémiai intézetben is tevékenykedett. Közleményeinek jelentős részében a baskírok között végzett helyszíni gyűjtéseinek eredményeit tette közzé. 1998-ig Magyarország almati nagykövete volt. Négy magyar résztvevője is van a konferenciának. Torma Tamás, a magyar néprajztudós fia, valamint három magyar turkológus: Somfai Kara Dávid, V. Szalontai Judit és Dallos Edina. Baranyi András elmondta, hogy a Baskír Köztársaság kultúráért is felelős miniszterelnök-helyettesével konkrét magyar-baskíriai együttműködési programokról állapodtak meg. Elsőként a Magyar Néprajzi Múzeumban őrzött Mészáros Gyula kollekciót, a huszadik század elejének leggazdagabb baskíriai néprajzi gyűjteményét szeretnék Baskíriában is bemutatni, ugyanis sehol a világon másutt, még az Ural déli lábánál fekvő Baskírföldön sincs ilyen gyűjtemény. Ezt közösen akarják katalogizálni, és a Baskír Köztársaság finanszírozásában kétnyelvű színes albumot készítenek. Amennyiben sikerülne mindkét oldalról megfelelő támogatást szerezni, akkor egy időszaki kiállítás keretében Ufában, illetve Baskíriában másutt is bemutatnák ezt az értékes néprajzi gyűjteményt - tette hozzá Baranyi András.A megbeszélések során az is felvetődött, hogy az UNESCO kulturális világörökséggé nyilvánított magyar táncházmozgalom eszközeit is felhasználva segítsék a baskíriai néptánc hagyományainak fellendítését. Magyar néptáncosok baskíriai, illetve baskíriai néptáncosok magyarországi tanulmányútjáról egyeztettek. Baskírföldön érdeklődnek a magyar nyelvoktatás elindítása iránt is. Ha valóban lesz fogadókészség, akkor a magyar lektori hálózat keretében oktatót küldhetnek az ufai egyetemre - mondta el a Moszkvai Magyar Kulturális Központ igazgatója.
Magyar infopont nyílt Baskíriában
Magyar információs pont nyílt pénteken Ufában, az oroszországi Baskírföld székhelyén, ahol magyar részvétellel turkológiai tanácskozás zajlik.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.