A demokrata párti politikus azon a washingtoni fogadáson beszélt, amelyet egy általa még szenátorként benyújtott törvény elfogadásának tizenkilencedik évfordulója alkalmából szerveztek. Az ő nevéhez fűződik ugyanis az az Egyesült Államokban mérföldkőnek tekintett jogszabály, amelyet a nők elleni erőszak visszaszorítása érdekében fogadott el 1994-ben az amerikai törvényhozás, s amelyet most újítottak meg. Biden azonban nehezményezte, hogy e törvényt csak heves vita árán sikerült megújítani, különösen a republikánus többségű képviselőházban. "Most valami durvát fogok mondani" - jelezte az alelnök. "Még mindig harcolnunk kell? Harcolnunk kell a törvény megújításáért?" - folytatta, hozzáfűzve, hogy a képviselőház "neandervölgyi csoportjának" akadékoskodása miatt ment át olyan nehezen a jogszabály. Joe Biden eddig is híres volt keresetlen kifejezéseiről, baklövéseiről. Az amerikai bulvársajtóban bakigépnek nevezett alelnök januárban, egy nappal Obama elnök hivatalos beiktatása előtt amerikai elnöknek nevezte magát. Egy másik alkalommal saját szerepét méltatva kiemelte: Szlovákia és ő szerepet játszott abban, hogy annak idején Bill Clinton kiadta az utasítást a délszláv háború hírhedt figurája, Slobodan Milosevic elfogására. Vélhetően Szlovéniára gondolt. Az elnökválasztási kampányban pedig azt találta mondani, hogy a középosztály az elmúlt négy év során "el volt temetve". A republikánusok azonnal "lecsaptak" erre a nyelvbotlásra, hangoztatva, hogy szerintük a demokraták ezzel beismerték elhibázott gazdaságpolitikájukat.Olykor nem túl "szalonképes" szavak is kicsúsznak a száján nagy nyilvánosság előtt. Két évvel ezelőtt a Fehér Házban, azon az ünnepségen, amelyen az amerikai elnök aláírta a történelmi jelentőségű egészségügyi reformtörvényt, azt súgta Obama fülébe: "Ez kurva nagy dolog" (This is a big fucking deal). A bekapcsolt mikrofonoknak köszönhetően a szemfüles média a sajtóesemény felvételéből kihámozta Biden alig, de tisztán hallható szavait. Hamarosan pólókat is lehetett kapni az elhíresült felirattal.
Leneandervölgyizte a republikánusokat Obama alelnöke
"Neandervölgyi társaságnak" nevezte a republikánus honatyákat Joe Biden amerikai alelnök egy csütörtök esti beszédében.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.