Folyosószakaszt már korábban is feltártak a ma olaszul Villa Adriana néven ismert palotaegyüttes alatt. Most azonban szerteágazó alagútrendszert találtak az épületek alatt. A leghosszabb szakasza négy kilométeres. A villa alatt húzódó labirintuson keresztül érkezett a császári villa ellátása: a kereskedők és beszállítók itt vitték be a palotába a termékeiket. Ezeken a folyosókon közlekedtek a rabszolgák is. Így a császárt és a nála vendégeskedőket nem zavarta az örökös áru- és emberforgalom látványa. "Modern megoldás volt, mint egy tengerjáró hajón, ahol az utasoktól teljesen elválasztott fedélzeti szinten zajlik a személyzet munkája és élete" - magyarázta Marini De Franceschini régész. A Hadrianus-villa földalatti részének feltárása 2008-ban kezdődött. Idén augusztusban a palota alatti vízvezeték-hálózatot sikerült megtalálni, amely többek között a palota kertjeiben és csarnokaiban működő szökőkutak vízjátékát biztosította.Publius Aelius Traianus Hadrianus 117-138 között uralkodott. Szívesen tartózkodott a Rómától 28 kilométerre levő villájában, amely 120 hektáron terült el. A Hadrianus-villa 1999 óta az UNESCO világörökség része.
Giga folyosórendszert találtak Hadrianus villája alatt
Több kilométer hosszú folyosórendszer húzódott Hadrianus császár villája alatt a Róma közeli Tivoliban, az ókori Tiburban. A régészek szerint a földalatti folyosókon keresztül érkeztek az áruk és rabszolgák a császári palotába.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.