A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szerint a Damaszkusztól délnyugatra fekvő Moadhamiját al-Sám övezetét heves tüzérségi támadás alá vette a hadsereg, és a városra négy rakétát lőtt ki. A városban összecsaptak egymással a felkelők és a kormányerők. Utóbbiak célja, hogy a település visszafoglalásával biztosítsák az igen jelentős mazzéi repülőtér zavartalan működését, amely a legfontosabb szíriai légi támaszpontnak, illetve a hadsereg több alakulatának, köztük a Bassár el-Aszad szíriai elnök testvére által irányított negyedik hadosztálynak is helyet ad.Mindeközben Barack Obama amerikai elnök katonai csapással megbüntetni szándékozik a szíriai rezsimet az augusztus 21-i Damaszkusz környéki vegyifegyver-támadás miatt.
Katonai repülőtérért indított offenzívát a szír kormány
Nagyszabású hadműveletet indítottak pénteken a szíriai kormányerők egy stratégiai fontosságú katonai repülőtér mellett fekvő település visszafoglalásáért, a főváros közelében.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.