A szociáldemokrata politikus szerint a német egységfolyamat során sok minden félresikerült. Így például "nem akartuk, de mégis tönkretettük az NDK-s ipart", ami tovább erősítette a két országrész közti egyenlőtlenségeket - mondta Schmidt a keleti Brandenburg tartomány névadó településén, a Havel mentén fekvő Brandenburg városban (Brandenburg an der Havel).Helmut Schmidt a szociáldemokrata párt (SPD) parlamenti frakcióvezetője, Frank-Walter Steinmeier meghívására vett részt a pódiumbeszélgetésen. Ez volt az SPD-kampány egyetlen nagyobb rendezvénye, amelyen felszólalt a német baloldal legtekintélyesebb alakjai között számon tartott volt kormányfő, aki 1974-től 1982-ig volt az NSZK kancellárja.Schmidt az elődje, Willy Brandt által elindított és a szocialista táborral folytatott viszony rendezését előirányzó úgynevezett keleti politika jegyében többször tárgyalt Erich Honeckerrel. A keletnémet pártfőtitkár "sajnálatra méltó, bizonytalan ember volt", és mindenben Moszkva döntéseitől függött - mondta a 94 éves politikus.Frank-Walter Steinmeier a beszélgetésen hangsúlyozta, hogy az SPD egyik fő törekvése a keleti tartományban élő nyugdíjasok járandóságának felzárkóztatása a nyugati nyugdíjakhoz. A szociáldemokraták fel akarnak lépni a vidék elnéptelenedése ellen is, ami a fiatalok nyugatra vándorlása miatt erősen sújtja a keleti tartományokat. Ezért az úgynevezett szolidaritási járulékot - a keleti tartományok fejlesztése céljából kivetett közterhet - meg kell tartani 2019 után is, amikor lejár a járulékról szóló megállapodás, de át kell alakítani, az elmaradt régiók fejlesztésére kell fordítani nyugaton és keleten egyaránt - mondta Steinmeier.Helmut Schmidt a szíriai helyzettel kapcsolatban azt mondta: "rémisztő", milyen könnyen jutnak egyesek arra a belátásra, hogy a katonai beavatkozás a legjobb megoldás. "Én aztán nem vagyok pacifista, öreg katona vagyok", de az biztos, hogy kétnapi bombázásnál sokkal inkább veszélyeztetné a damaszkuszi rezsimet, ha egyetértésre jutna az Egyesült Államok és Oroszország - mondta a volt német kancellár.
A volt kancellár szerint az NDK még mindig nem zárkózott fel
Jóval 2020 utánig eltart a volt NDK felzárkózása Németország nyugati részéhez - mondta Helmut Schmidt egykori nyugatnémet kancellár pénteken egy választási rendezvényen.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.