A mozgalom parlamenti frakciójának ülését követően kiadott közleményében azt is leszögezte, hogy egy Szíria elleni nyugati akció "fenyegetést jelentene a regionális és nemzetközi békére és biztonságra".A Hezbollah szerint a beavatkozás célja, hogy "támogassa Izraelt" és "megerősítse a gyarmatosító Nyugat" hatalmát a Közel-Keleten. A közlemény szerint az esetleges támadás a Hezbollah azon meggyőződését erősítené meg, miszerint "a szíriai válság egy stratégiai összeesküvés része", amelynek révén külföldi irányítás alá akarják juttatni a régiót.Az Egyesült Államok azért készül katonai beavatkozásra a két és fél éve polgárháború sújtotta Szíriában, mert állítása szerint Bassár el-Aszad elnök erői augusztus 21-én vegyi fegyvereket vetettek be a felkelőkkel szemben, több mint 1400 ember, köztük 400 gyermek halálát okozva. Az amerikai kongresszus a jövő héten dönt az akcióról, a szenátus külügyi bizottsága szerdán már megszavazta az a katonai fellépést.Aszad és támogatói a felkelőket vádolják a gáztámadás elkövetésével. Ugyanakkor szerdai hírek szerint a Hezbollah egy, a német hírszerzés által lehallgatott tagja állítólag egy magánbeszélgetés során azt mondta, hogy a szíriai elnök "nagy hibát követett el a gáztámadás elrendelésével".
"Terrorizmus": beszólt a Hezbollah az USA-nak
A szíriai rezsim egyik fő szövetségesének számító Hezbollah libanoni síita szervezet elítélte és "szervezett terrorizmusnak" nevezte az Egyesült Államok katonai beavatkozásra vonatkozó tervét csütörtökön.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.