A horogkereszteket ábrázoló, rubinnal ékes, hajdan aranybevonatú hatalmas gyűrűt Karl Berthold aranyműves ajándékozta a náci vezérnek, akinek uralma alatt karriert csinált. A történelmi relikviákra szakosodott Alexander Historical Auctions árverezőház közleménye szerint a náci vezér "elveszett" gyűrűjéről van szó, amelyet egy amerikai katona vitt magával a háború végén az Egyesült Államokba.Az ékszer az évtizedek folyamán állítólag többször is gazdát cserélt, a legutóbbi tulajdonosa két éve meghalt, s unokái akarnak megválni a történelmi tárgytól. Az aukciósház szerint az utolsó tulajdonosnak egyszer 400 ezer dollárt kínáltak a hivalkodó náci ékszerért, de ő elutasította az ajánlatot.Az örökösök ugyancsak áruba bocsátják egy másik náci vezető, Hermann Göring smaragddal ékes arany gallértűjét is, amelyen szarvasagancs ölel körbe egy horogkeresztet.Bill Panagopulos becsüs szerint a nácik által zsákmányolt tárgyak és a második világháborús emlékek a legkeresettebb tételek a történelmi relikviák árverésein. A szeptember 10-11-i Chesapeake City-i árverésen kalapács alá kerül sok egyéb mellett a Time magazin 1940. április 1-jei, Göringet ábrázoló címlapja is.
Elárverezik Hitler gyűrűjét
Elárverezik Adolf Hitler ezüstgyűrűjét a jövő héten az Egyesült Államokban, az árverést szervező aukciósház 100 ezer dollárt (23 millió forint) remél érte.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.