Egyelőre nem világos, hogy a döntés milyen hatással lesz Seselj perére, amelyben október 30-án terveztek ítéletet hirdetni. Az ICTY szóvivője szerint a továbbiakról a törvényszék elnökhelyettese fog dönteni.A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök ügyében ítélkező törvényszék azért döntött a dán Frederik Harhoff felmentése mellett, mert egy korábban nyilvánosságra került levélben a bíró élesen bírálta az ICTY munkáját.A levélben Harhoff amellett érvelt, hogy a délszláv háborúk idején vezető katonai és politikai tisztségeket betöltött személyeket a beosztottjaik által, az ő tudtukkal elkövetett cselekményekért is felelősségre kell vonni, és kritizálta a törvényszéket, amiért az utóbbi időben hozott ítéleteiben látszólag feladta ezt az elvet.Seselj a levél nyilvánosságra kerülését követően kérte a bíró eltávolítását, amit az ügy kivizsgálására felállított háromfős testület 2-1 arányban támogatott. Seseljt, a Szerb Radikális Párt kilenc éve őrizetben lévő, börtönéből is aktívan politizáló elnökét azzal vádolják, hogy felelős az 1991-1994 között Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és a Vajdaságban elkövetett súlyos háborús bűncselekményekért. A vád szerint gyilkosságokért, kínzásért, polgári személyek üldözéséért, embertelen bánásmódért, erőszakos kitelepítésért és vagyontárgyak (köztük egyházi épületek) elpusztításáért is felelősség terheli.A bűnöket félkatonai szervezetek követték el a kilencvenes években az említett térségekben, és Seseljnek nagy része volt e milíciák toborzásában: gyűlölettel átitatott, nacionalista (több esetben a vajdasági magyarokat is célba vevő) beszédei nagyban hozzájárultak az etnikai feszültség felszításához.
Részrehajlás miatt felmentették a háborús bűnös Seselj egyik bíráját
Részrehajlás gyanúja miatt felmentette a háborús bűnökkel vádolt Vojislav Seselj szerb ultranacionalista politikus elleni eljárás egyik bíráját a hágai nemzetközi törvényszék (ICTY) csütörtökön.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.