A díj odaítélésével a szervezet egy olyan "bátor és tehetséges" gyermek tevékenységét óhajtja jutalmazni, aki megítélése szerint különösen elkötelezett a gyermekek jogainak érvényre juttatása mellett, és aki az életét is kockáztatta azért, hogy a világon minél több kislány, gyermek járhasson iskolába. Juszufzai a 2011-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett jemeni aktivistától, Tavakkul Karmantól veszi majd át az elismerést.Malala Juszufzai 11 évesen tett szert ismertségre, amikor álnéven vezetett blogot arról, hogy milyen kislányként a tálibok által ellenőrzött pakisztáni Szvát-völgyben élni, ahol a szélsőséges iszlamisták a lányoknak, nőknek megtiltották, hogy iskolába járjanak. Tavaly tálib fegyveresek megpróbálták megölni, miközben hazafelé tartott az iskolából. Angliában kapott gyógykezelést, jelenleg is ott él és iskolába jár."Szavaival és erőteljes kifejezőkészségével felhívja a figyelmet arra, hogy minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy biztonságos környezetben iskolába járhasson" - írja honlapján a díjat odaítélő alapítvány. Juszufzai megkapta már a pakisztáni Nemzeti Ifjúsági Békedíjat és a francia Simone de Beauvoir-díjat is.A Nemzetközi Gyermek Békedíjat évente ítéli oda egy szakértőkből álló független zsűri, a díjjal együtt az alapítvány 100 ezer eurót is rendelkezésre bocsát, amelyet a kitüntetett által támogatott ügy javára, ez esetben a pakisztáni oktatás javítására fordítanak."A Nemzetközi Gyermek Békedíj nyertesei arra szolgáltatnak bizonyítékot, hogy egy gyermek is képes lehet megváltoztatni, előremozdítani a világot" - fogalmazott Marc Dullaert, a KidsRights alapítvány elnöke.
Gyermek Békedíjat kapott a tanulásért harcoló pakisztáni lány
Újabb nemzetközi elismerést ítéltek oda a 16 éves pakisztáni Malala Juszufzainak a lányok és nők oktatása melletti kiállásáért. A Nemzetközi Gyermek Békedíj elnevezésű kitüntetést jövő pénteken veszi át a fiatal lány Hágában - jelentette be a KidsRights holland gyermekjogi szervezet kedden.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.