A Boksz Világtanács (WBC) nehézsúlyú bajnoka José Sulaimánnnal, a WBC elnökével folytatott megbeszélésén közölte, hogy továbbra is szerepet kíván vállalni a politikai életben, és megmérettetni magát a soron következő elnökválasztáson. Korábban nyilvánosságra került hírek szerint Klicsko a WBC elnökével közölte, hogy egy edzésen megsérült a csuklója, ezért nem tud a megadott határidőn belül ringbe szállni Bermane Stiverne bokszolóval bajnoki címe megvédéséért. Elemzők ezután kétségbe vonták, hogy folytatja-e sportolói pályafutását.A Research & Branding Group közvélemény-kutató cégnek a napokban nyilvánosságra hozott felmérése szerint Vitalij Klicskónak lenne most magasan a legnagyobb támogatottsága a kijeviek körében, ha indulna a főpolgármesteri posztért. Korábban ellenzéki szövetségesei is támogatásukról biztosították, Klicsko azonban kitérő választ adott arra, hogy elindul-e a kijevi városvezetői tisztségért. Arra hivatkozott, hogy még az időpontja sincs kiírva a főpolgármester-választásnak. A kormányoldal amellett van, hogy az elnökválasztással egy időben tartsák a főpolgármester-választást, amit az ellenzék határozottan ellenez, Klicsko pedig ez esetben államfői ambíciói miatt bizonyosan nem jelölteti magát. Májusban a három parlamenti ellenzéki párt vezetői, Vitalij Klicsko, Arszenyij Jacenyuk, a Julija Timosenko mögött álló Haza frakcióvezetője és Oleh Tyahnyibok, a nacionalista Szabadság (Szvoboda) elnöke abban állapodtak meg, hogy amennyiben továbbra is kétfordulós lesz az elnökválasztás, a második fordulóba bejutó ellenzéki jelölt mögé állnak. A közvélemény-kutatások szerint a három ellenzéki vezető közül Klicsko a legnépszerűbb az ukrán választók körében.
Klicsko indulna az ukrán választásokon
Vitalij Klicsko ökölvívó, az UDAR (Ütés) párt vezetője bejelentette, hogy jelöltként készül ringbe szállni a 2015-ös ukrajnai elnökválasztáson - jelentette szerdán az ukrán média.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.