Ezek az élőlények meghatározzák a talaj tulajdonságait, például a nitrogén és szén körforgását - olvasható az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányban.A kutatócsoport hatvan, intenzíven művelt mezőgazdasági terület talaját vizsgálta meg Svédországban, Nagy-Britanniában, Csehországban és Görögországban. Meghatározták minden egyes földterület különböző mikroorganizmusainak tömegét, megfigyelték a nitrogén és a szén körforgását.Kiderült, hogy az intenzíven vagy közepesen erősen művelt földeken a parlagon hagyott mezőkhöz képest megtizedelődött a talajlakók száma. A kutatók szerint ez kihat a föld ökológiai tulajdonságaira. Ha több baktérium él a talajban, több nitrogén mineralizálódik, azaz felvehető növényi táplálék válik belőle.Az intenzív mezőgazdasági művelés nyomán azonban kevesebb a talajbaktérium, ez pedig fokozhatja a műtrágyafüggést. Ha azonban több a nitrogén a talajban, mint amennyit a növények fel tudnak venni, akkor a felesleget kimossa a víz. "A nitrát a talajvízbe kerül, ez pedig veszélyezteti az ivóvíz minőségét" - magyarázta Karoline Uteseny, a Bécsi Egyetem környezetvédelmi, növényi és mezőgazdasági ökológiai tanszékének kutatója.A tanulmány szerint az üvegházhatású gázok mennyisége is nőhet így, hiszen a nitrát nitrogénné alakulása gyakran dinitrogén-oxid (az érzéstelenítéshez is használt "nevetőgáz") kibocsátásával jár. Minél több ostoros egysejtű él a talajban, annál kevesebb keletkezik ebből a gázból, állítják a kutatók. "Ezért bocsát ki kevesebb dinitrogén-oxidot a füves rét, mint a megművelt földek" - vélte Uteseny.A tanulmány bebizonyította, hogy a szén és a nitrogén körforgásának modellezésekor nemcsak a földművelést, hanem a talaj élővilágát és annak táplálékláncát is figyelembe kell venni. "Ha megismerjük ennek a táplálékhálózatnak a tulajdonságait, pontosabban előre jelezhetjük például a nitrogén körforgását, mint ha csak a mezőgazdasági folyamatokra figyelnénk, hiszen a talajban található élőlények szükségleteinek több köze van a körforgást irányító folyamatokhoz" - tette hozzá Uteseny.
Rosszat tesz a földnek a földművelés
Minél intenzívebben művelnek egy földterületet, annál kevesebb baktérium, gomba, giliszta, atka és féreg marad a talajban - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.