Lothar Bisky 1993-tól 2000-ig, majd 2003-tól 2007-ig az egykori keletnémet állampárt (SED) utódszervezetének, a Demokratikus Szocializmus Pártjának (PDS) az elnöke volt. 2007-ben, amikor a PDS és az Oskar Lafontaine vezette WASG egyesítésével megalapították a Baloldalt, Bisky az új párt társelnöke lett. Ezt a tisztséget 2010-ig látta el Lafontaine mellett. Az elkötelezett marxistaként számon tartott politikus 2009-től képviselő volt az Európai Parlamentben, ahol az Egységes Európai Baloldal/Északi Zöld Baloldal (GUE/NGL) képviselőcsoportját vezette. 2012 márciusában visszavonult a politikából, döntését egészségi problémákkal indokolta. A szociáldemokratáktól balra elhelyezkedő Baloldal a keletnémet Bisky és a nyugatnémet Lafontaine vezetésével fejlődött országos politikai erővé. A párt a 16-ból 13 tartomány törvényhozásába jutott be, és a 2009-es országos parlamenti választáson a Bundestag negyedik legerősebb pártja lett, megelőzve a Zöldeket. A német parlamenti politikai szintér így a korábbi négy helyett ötszereplőssé vált.Lothar Bisky 1941-ben született a Lengyelországhoz tartozó Zollbrückben (Korzybie). Családját 1947-ben kitelepítették. Nyugat-Németországban nevelkedett, majd 18 éves korában az NDK-ba költözött, ahol tudományos pályára lépett. Kommunikációkutatással foglalkozott, 1986-tól a potsdami filmművészeti főiskola rektora volt. A politikába 1989 őszén kapcsolódott be. Az állampárt bukása előtt a rendszer reformja, a demokratikus szocializmus megvalósítása és az NDK fenntartása mellett állt ki.
Meghalt a német baloldal volt vezetője
Elhunyt Lothar Bisky német politikus, az ellenzéki Baloldal korábbi vezetője kedden, 71 éves korában - közölte Gregor Gysi, a párt parlamenti képviselőcsoportjának vezetője.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.