A lap gyűjtése szerint a herceg 36 alkalommal találkozott miniszterekkel a három évvel ezelőtti kormányváltás óta. A találkozók többségét a trónörökös kezdeményezte, azok jórészt olyan, Károly szívéhez közel álló területeket érintettek, mint a megújuló energia, az alternatív gyógyászat, a mezőgazdaság és az építészet. A Daily Mail szerint a zárt ajtók mögött zajló egyeztetések arra utalnak, hogy Károly befolyásolni akarja a politikai döntéshozatalt.A lap felidézte azt is, hogy a herceg 2004 és 2005 között 27 levelet küldött a kormány tagjainak, s Károly a levelek nyilvánosságra hozatalának megakadályozása érdekében nyolc éve folytat jogi harcot.A királyi család közlése szerint trónörökösként Károly feladata, hogy tájékozódjon és kapcsolatban legyen a kabinettel, a személyes találkozók alkalmával pedig "különleges nézőpontjával és tapasztalatával" segítette a minisztereket.A trónörökössel szemben - az uralkodóhoz hasonlóan - alapvető elvárás, hogy politikailag semleges maradjon. Károly herceg ennek dacára korábban markáns megnyilatkozásokat tett oktatási, vallási és egyéb közéleti kérdésekben is.Károly herceg egyébként éppen arra hivatkozva próbálja megakadályozni a korábbi levelei nyilvánosságra hozatalát, hogy az aláásná politikai semlegességét. A Daily Mail szerint ugyanakkor ennek a legegyszerűbb módja az lenne, ha egyáltalán nem ártaná bele magát a politikába.
Daily Mail: Károly herceg túl sokat találkozik politikusokkal
A politikába való beavatkozással vádolta meg Károly brit herceget a hagyományosan monarchia-barát Daily Mail bulvárlap hétfőn, arra hivatkozva, hogy a trónörökös feltűnően sokat találkozik a kormány tagjaival.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.