A kutatók Winchesterben, a Szent Bertalan bencés templom jeltelen sírjában bukkantak a leletre. Jelenleg a csontok tudományos vizsgálata zajlik. A délnyugat-angliai Winchester volt Alfred királyságának központja.Az angolszász Wessex királya a nyolcszázas évek második felében uralkodott, amikor a vikingek (dánok) elözönlötték az ország északi részét. Alfréd számos győzelmet aratott a hódítókon, de a béke idején is kiérdemelte a "Nagy" előnevet bölcs és igazságos uralkodásával.A maradványokat még márciusban exhumálták, ám azok vizsgálata csak most, az egyház hozzájárulásának megszerzése után vált lehetségessé. A winchesteri anglikán egyházmegye pénteken közleményben jelentette be, hogy megadta az engedélyt a csontok vizsgálatához az azokat felkutató Hyde900 civil szervezetnek.A történészekből álló csoport az egyházzal létrejött egyezség egy bizalmas záradékára hivatkozva semmit sem árult el arról, miként akarják megállapítani, hogy a maradványok valóban Nagy Alfrédtől származnak-e, csak annyit közöltek, hogy bármiféle eredményre még hónapokat kell várni. A brit gyerekek Alfrédet egy meséből is ismerik, amelyben a dánok elől menekülő király egy favágónál rejtőzik, akinek a felesége - nem tudván, kit is rejteget valójában - jól megrakja, amikor elégeti a rábízott süteményt.Alfréd testét a király halála után több alkalommal továbbköltöztették, majd a winchesteri Hyde Abbey kolostorban helyezték nyugalomra, amely azonban a 16. században elpusztult.
Megtalálhatták Nagy Alfréd maradványait
Alig pár hónapja, hogy megtalálták III. Richard maradványait, s brit archeológusok most úgy vélik, a kilencedik századi legendás uralkodó, Nagy Alfréd maradványait is felfedezték.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.