Az esztergom-budapesti érsek a MTI-nek elmondta, hogy Litvániában hatszáz éve fejeződött be a keresztény hitre térés folyama. Az évforduló alkalmából a balti országban nagy nemzeti megemlékezésre készülnek, ünnepel a katolikus egyház, de ünnepel az egész ország is. Erdő Péter elmondta, hogy a "nagy döntés" akkor született, amikor Jagelló litván nagyfejedelem feleségül vette Nagy Lajos magyar király leányát, Hedviget. Ezzel kezdődött a litván nép betagozódása az európai keresztény népek közösségébe. Kialakult a litván-lengyel együttműködés, amely fényes évszázadokat eredményezett a két nép történelmében. Jagelló döntése nem tette egyik napról a másikra kereszténnyé a népet, ahhoz még évtizedekre volt szükség. A folyamathoz hozzájárult a grünwaldi csata 1410. július 15-én, amikor lengyel-litván erők legyőzték a Német Lovagrendet. Ettől kezdve a keresztényi hit hirdetésének nem volt olyan politikai akadálya, ami fenyegethette volna a litvánok függetlenségét, önállóságát. A keresztény hitre térés lezárulása megerősítette a litván önállóságot, kultúrát - mondta a bíboros. Jagelló nagyfejedelem megkeresztelkedéséről 1987-ben megemlékezett II. János Pál pápa is, mint mondta, ezzel fejeződött be az első nagy történelmi hullámában Európa krisztinizációja (keresztény hitre térése).Erdő Péter az évforduló kapcsán hangsúlyozta, "itt az ideje, hogy elgondolkozzunk, mit jelentenek ma a keresztényi értékek Európa számára, mit tehetünk azért, hogy életünk emberibbé, keresztényibbé, testvériesebbé váljon". Litvániában az augusztus 2-4. közötti ünnepi szertartásokkal egyidejűleg Telsiai városban eucharisztikus kongresszust tartanak.
Litvániába küldte Ferenc pápa Erdő Pétert
A litvániai evangelizáció 600. évfordulójának ünnepségére Ferenc pápa különleges küldötteként szerdán Litvániába utazott Erdő Péter bíboros, prímás.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.