Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség volt munkatársa mindezt még kedden mondta Glenn Greenwaldnak, annak a brit újságírónak, aki a The Guardian hasábjain hetekkel ezelőtt elsőként közölte a nemzetközi botrányt kiváltó kiszivárogtatásokat. Az évek óta Rio de Janeiróban élő Greenwald a beszélgetésről szerdán számolt be az AFP francia hírügynökségnek.A brit újságíró az amerikai informatikust idézve elmondta: Snowden nem bánt meg semmit, nagyon nyugodt, nem fél, örül a leleplezései által a hírszerzési tevékenységről nemzetközi méretekben kibontakozott vitának, és teljes mértékben elégedett azzal, hogy így cselekedett.Glenn Greenwald kijelentette, hogy a politikai menedékkérelem kérdéséről nem beszélt Snowdennel. Nem tudja, hogy a 30 éves informatikus ezzel kapcsolatban mit forgat a fejében - tette hozzá.A beszélgetésről Greenwald részleteket ismertetett a The Guardian szerdai internetes kiadásában is. Beszámolója szerint Snowden cáfolta, hogy az amerikai titkos adatgyűjtésről információkat szivárogtatott volna ki Kínának és Oroszországnak."Az én laptopomról Kína és Oroszország soha semmit nem kapott" - idézte a brit újságíró az amerikai informatikust, aki értesülések szerint még mindig Moszkva Seremetyjevo repülőterének tranzitvárójában tartózkodik.
Snowden: "nem bántam meg semmit"
Nem fél és nem bánt meg semmit Edward Snowden, az amerikai hírszerzés titkos adatgyűjtéséről információkat kiszivárogtató, az Egyesült Államok által hazaárulással vádolt informatikus.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.