A Magyar díszpolgár a középpontban címet viselő indítvány aláírói azt javasolják, hogy a nemzetközi légikikötő a jövőben a magyar zsidók tízezreit megmentő egykori svéd diplomata nevét viselje. Az aláírók között van több befolyásos svéd személyiség, így Göran Persson volt szociáldemokrata és Thorbjörn Falldin volt polgári középpárti miniszterelnök. Sokan csatlakoztak a riksdag (a svéd parlament) tagjai, illetve a svéd európai parlamenti képviselők közül. A javaslatot aláírásukkal támogatták a Svéd Zsidó Közösségek Központi Szervezete és a Svéd Bizottság az Antiszemitizmus ellen nevű szervezet elnökei is. A kezdeményezők méltó gesztusnak tartanák, hogy Svédország legnagyobb repülőtere felvehesse Raoul Wallenbergnek, a második világháborúban nagyszerű emberi helytállást tanúsító hősnek a nevét. Ez a gesztus egyben felhívja arra is a figyelmet - vallják az aláírók -, hogy a mai Európában, ahol az idegengyűlölet újra teret nyer, rendkívül fontos az antiszemitizmus és a rasszizmus elleni fellépés.Svédország 2012-ben tartotta a Raoul Wallenberg évet. A néhai svéd diplomata 1912-ben született Lidingöben, Stockholm egyik kertvárosában. Budapesti kiküldetése előtt építészként és üzletemberként dolgozott. A magyar fővárost elfoglaló oroszok 1945-ben kémkedés vádjával elhurcolták. Halálát a mai napig homály fedi, bár egyes kutatások arra utalnak, hogy 1947. május 17-én egy oroszországi börtönben hunyt el. Magyarország, Izrael, az Egyesült Államok, Kanada és Ausztrália posztumusz tiszteletbeli állampolgárává avatta az egykori diplomatát.
Raoul Wallenberg nevét vehetné fel a stockholmi reptér
Raoul Wallenberg nevére javasolja átkeresztelni a stockholmi Arlanda nemzetközi repülőteret számos svéd közéleti személyiség, köztük két volt miniszterelnök, az erről szóló nyílt levelet szerdán bocsátották a sajtó rendelkezésére.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.