A portál hírt adott arról, hogy az asszony első alkalommal beszélt a riportereknek személyes élményéről. Floribeth Mora története mindeddig titokban maradt, miután azonban a Vatikán megerősítette a csoda hitelességét, az asszony megosztotta történetét a nyilvánossággal. Az ötvenéves asszony elmondta, hogy az orvosok nem láttak reményt sem a gyógyulására, sem a túlélésére, amikor 2011. áprilisában aneurizmában szenvedett. Ő mégis imádkozott családjával együtt II. János Pál pápa közbenjárásáért, és amikor 2011. május 1-jén éppen az egykori pápa boldoggá avatását nézték a tévében, az asszony hirtelen jobban érezte magát.Az orvosok megerősítették, hogy Mora teljesen meggyógyult, és megmagyarázhatatlan módon nyoma sincs az aneurizmának. Az esetet alaposan megvizsgálták az orvosokból és teológusokból álló testületek, melyek tagjai végül megállapították, hogy a Costa Rica-i asszony gyógyulása valóban csoda volt, olyan, amely megfelel a néhai lengyel pápa szentté avatásához szükséges követelményeknek.Az agyi aneurizma egy agyi ér "zsákszerű" kiboltosulása az agyban. Azért veszélyes, mert ha ez a zsák kiszakad, amire van bizonyos esély, akkor az súlyos agyvérzéshez vezet, amely nem ritkán halálos.
II. János Pál csodája: a boldoggá avatás közben lett jobban egy Costa Rica-i nő
Az orvosok nem láttak reményt a gyógyulásra, mégis egy csapásra megszabadult betegségétől az a Costa Rica-i asszony, akinek agyi aneurizma utáni csodálatos felépülése nyitotta meg az utat Boldog II. János Pál pápa szentté avatásához – olvasható a catholicculture.org hírportálon.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.