Utolsóként a pénzügyi tárca vezetőjét nevezte meg Rusnok. Hétfőn délelőtt közölte, hogy a kulcsfontosságú tárca élén Jan Fischer volt kormányfő áll majd. Fischer, aki 2009-ben és 2010-ben vezetett egy korábbi hivatalnokkormányt, egyben a kormányfő helyettese is lesz. A miniszterelnök a hatályos szabályok szerint kormányának kinevezésétől számítva 30 napon belül köteles bizalmat kérni a képviselőháztól.Rusnok azt mondta, hogy ezzel a kérdéssel csak a kormány kinevezése után fog foglalkozni. "Azon leszünk, hogy ez a kormány megkapja a parlament bizalmát" - fejtette ki a kormányfő.A parlamenti pártok többsége továbbra is azt hangoztatja, hogy nem szavaz bizalmat a Rusnok-kormánynak. Az eddigi kormánykoalíció pártjai kormányzati pozícióban szeretnének maradni, de új miniszterelnökkel, míg az ellenzék mihamarabb előre hozott választást szeretne.Figyelemre méltó, hogy a Rusnok-kabinetben három ismert szociáldemokrata politikus is miniszteri tisztséget vállalt. Marie Benesová lesz az igazságügyi miniszter, Jan Kohout a külügyminiszter, míg Frantisek Konícek a munkaügyi és népjóléti minisztérium vezetését vállalta el.A szociáldemokraták elnöksége arra az álláspontra helyezkedett, hogy ha a párttagok közül valaki tisztséget vállal a Rusnok-kormányban, lépjen ki a pártból. A három miniszterjelölt ugyanakkor egybehangzóan azt közölte, hogy miniszteri tisztségük idejére felfüggesztik párttagságukat.Ugyancsak figyelmet keltett, hogy a mai kormány védelmi minisztere, Vlastimil Picek elvállalta, hogy hivatalában marad. Ezzel kivívta az eddigi jobbközép kormánykoalíció bírálatát. A hadsereg parancsnoksága azonban üdvözölte a döntést.Csehországban azért volt szükség új kormányfő kinevezésére, mert Petr Necas miniszterelnök lemondott tisztségéről azután, hogy korrupció és hatalommal való visszaélés miatt vizsgálati fogságba helyezték kabinetfőnökét, Jana Nagyovát.
Megvan az új cseh kormány névsora
Összeállt a Jirí Rusnok miniszterelnök vezette cseh hivatalnokkormány névsora. Mind a 14 miniszteri tárcának már van gazdája, s így lényegében semmi akadálya sincs annak, hogy a korábbi bejelentésnek megfelelően Milos Zeman köztársasági elnök szerdán kinevezze az új kabinetet.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.