Mindkét név a görög mitológiából származik: Stüx az élők és a holtak birodalmát elválasztó határfolyó, Cerberus a három lábú kutyának a neve, amely az alvilág kapuját őrizte. A neveket az év elején internetes szavazással lehetett kiválasztani. A szavazáson azonban nem ez a két név győzedelmeskedett, csak a második és harmadik helyre kerültek. A legtöbb szavazatot a római mitológia tűz istenének, Vulcanusnak a nevéből származó Vulkán kapta, amelyet az Enterprise csillaghajó James T. Kirk kapitányaként ismertté vált William Shatner színész javasolt, és a sorozat több tízezer rajongója támogatott. A végső döntést a névadásról a Nemzetközi Csillagászati Unió hozta meg, amely nem támogatta a Vulkán nevet, arra hivatkozva, hogy a csillagászatban már foglalt ez a név, és a Plutónak nincs köze a római mitológia istenéhez. A Plútónak öt holdja van, háromnak már volt neve, az egyik Káronnak, Hádész, az alvilág istene révészének a nevét viseli; egy másikat Nüxről, az éjszaka istennőjéről nevezték el; a harmadik a mitológiai vízi kígyó, Hidra után kapta a nevét.A két most elnevezett hold, amelyeket az utóbbi években fedeztek fel, eddig a P4 és a P5 jelölésre hallgattak. Átmérőjük 24-32 kilométer. A Plútó sokáig bolygónak minősült, 2006-ban azonban a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) prágai konferenciáján részt vevő csillagászok úgy döntöttek, hogy az 1930-ban fölfedezett égitest nem bolygó többé, hanem csupán kisbolygó.
Nevet kapott a Plútó két holdja
A Cerberus és a Stüx nevet kapta a Naprendszer peremén keringő Plútó kisbolygó két parányi holdja - jelentette be kedden a kaliforniai székhelyű Seti Intézet a Nemzetközi Csillagászati Unió döntését.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.