"Fenntartás nélkül igent mondok a szabadságra és az internethasználatra, de arra egyáltalán nem, ami a káoszteremtés, az erőszak és a bűnözés eszköze" - jelentette ki Binali Yildrim egy vidéki tanácskozáson."Bűncselekményt a virtuális világban is ugyanúgy el lehet követni, mint a valóságban" - tette hozzá, amikor a május vége óta tartó, eddig négy halálos és mintegy 8000 sebesült áldozatot követelő kormányellenes tüntetésekről beszélt. A Facebook és a Twitter közösségi oldalak jelentős szerepet játszottak a tüntetők mozgósításában.A miniszter hétfőn is beszélt a közösségi média szerepéről. Akkor amiatt sajnálkozott, hogy a Twitter üzemeltetője nem volt hajlandó együttműködni a hatóságokkal, például kiadni a tüntetések kezdeményezőinek személyazonosságát.Muammer Güler belügyminiszter június 17-én bejelentette: a kormány törvényt készít elő, amely lehetővé teszi azoknak az internetezőknek a büntetőjogi felelősségre vonását, akik becsületsértő vagy lázadásra buzdító bejegyzéseket írnak az erre alkalmas felületekre.A tájékoztatási miniszter elismerte pénteken, hogy a közösségi oldalak "szabad területet" alkotnak, és szóba nem jöhet, hogy a hatóságok beleavatkozzanak működésükbe. Hozzátette viszont: "Törökországnak a legtermészetesebb joga" azt követelni, hogy a közösségi oldalak ne legyenek az erőszakra való felbujtás eszközei. Felszólította a Facebookot és a Twittert, hogy "ne játsszanak Törökország méltóságával és hitelével", mert az ország még a végén "kioszt nekik egy nyaklevest".A 76 milliós török lakosság több mint felének van internetkapcsolata.
Pofonnal fenyegeti Törökország a Twittert és a Facebookot
A török tájékoztatási miniszter bírálta pénteken az internetes közösségi oldalakat az utóbbi hetek kormányellenes megmozdulásaiban való részvételük miatt, és fenyegetőzve együttműködésre kötelezte üzemeltetőiket.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.