A perth-i Curtin Egyetem kutatói összesen 280 olyan alakzatot térképeztek fel, amelyről feltételezhető, hogy kráter. A műholdak által gyűjtött tömegvonzási és tereprajzi adatokat elemezve két új medencét egyértelműen azonosítottak is a Hold sötétbe boruló, a Földről nem látható oldalán.A 3,2 milliárd éves Hold felszínét kráterek, hegyek és síkságok borítják. A medencék nagy része meteoritok becsapódása nyomán jött létre, valószínűleg a Naprendszer korai időszakában, jóllehet a kráterképződés mindmáig folytatódik. A Föld felé néző oldalon eddig mintegy 30 000 egy kilométernél nagyobb átmérőjű krátert számláltak össze. A kisebb mélyedések akár néhány centiméteresek is lehetnek, mivel számottevő légkör hiányában parányi kozmikus égitestek is becsapódnak a Hold felszínébe."Nagyon sok olyan kráter van, amelynek létezéséről - például a tereprajzi megfigyelések alapján - eddig is tudtunk, de látni nemigen lehet őket. Az általunk alkalmazott kutatási eljárással most sikerült megerősíteni a korábbi sejtéseket" - mondta Will Featherstone, a nyugat-ausztráliai egyetem kutatója. Tájékoztatása szerint egyszersmind csaknem háromszáz olyan mélyedést találtak, amelyet érdemes tovább vizsgálni, mert "krátergyanúsak". A helyszínek közül hatvanhat világosan kirajzolódik a gravitációs és topográfiai megfigyelések alapján.A kutatók több, a Hold körül keringő, de egymással is kapcsolatban álló műholdat használtak az adatok gyűjtésére. A rendszernek köszönhetően a Föld kísérőjének a túloldalát is sikerült letapogatniuk, ugyanis az arra rálátó - a Hold "mögött" tartózkodó - műhold(ak) megfigyeléseit a többiek közvetítették a földi központba.
"Eredményeink segíthetnek a Hold és az egész Naprendszer kialakulásának további kutatásában" - jegyezte meg Featherstone.Közlése szerint vizsgálati módszerükkel adatokat gyűjtöttek a Marsról, a Vénuszról és más bolygókról is.
Új krátereket találtak a holdon
Gravitációs és topográfiai vizsgálati módszereket alkalmazva ausztráliai tudósok újabb lehetséges krátereket fedeztek fel a Holdon.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.