A szakértők szerint a katasztrófa valószínűleg csak azért nem követelt több halálos áldozatot, mert a forgószél végül elkerülte a legsűrűbben lakott területeket. A most közzétett mérési eredmények szerint a tornádó nemcsak kiterjedését, hanem pusztító erejét tekintve is rekordszint közelébe került 474 kilométer/órás maximális szélsebességével. Az ötfokozatú listán a legmagasabb kategóriába sorolták, akárcsak azt a forgószelet, amely tizenegy nappal korábban, május 20-án 24 emberéletet követelt és hatalmas károkat okozott Oklahoma City egyik elővárosában, Moore-ban. Ebbe a kategóriába 1950 óta csak 60 tornádó került. Moore-ban jegyezték fel a világ legnagyobb szélerejű tornádóját is 1999-ben, akkor a szél sebessége elérte a 486 kilométer/órát.
474 kilométer/órás volt az oklahomai tornádó
Rekordszélességű, több mint 4 kilométeres volt az a tornádó, amely az azt kísérő áradásokkal együtt 19 ember, köztük három, úgynevezett tornádóvadász életét oltotta ki a múlt hét végén Oklahoma amerikai államban – jelentette be kedden az amerikai meteorológiai szolgálat.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.