Az országgyűlési képviselőként és a Baranya megyei közgyűlés elnökeként is dolgozó fideszes politikus a Felelő(s) Közösségek elnevezésű nemzetközi vidékfejlesztési konferenciát megelőzően újságíróknak elmondta: a dél-baranyai Ormánság 25 milliárd forintos, 45 ezer hektárt érintő felzárkóztatási programjának keretében hónapokon belül megtörténik a Dráva Cúnhoz és Szaporcához közeli holtágának vízpótlása.Beszámolt arról, hogy elindult a vízkormányzási rendszerhez kapcsolódó több további beruházás, a látogatóközpont építése, a gyógynövénygyűjtésre alapozva pedig bővítik a közmunkaprogramban foglalkoztatottak körét. "Ezen kívül a következő időszakban is várhatóak infrastrukturális, valamint munkahelyteremtő fejlesztések " - tette hozzá Tiffán Zsolt.Az Ős-Dráva program lényege a vizes élőhelyek revitalizálása vízkormányzási rendszer kialakításával, elősegítve a folyó mentén az ökoturizmus, a horgászat, a mezőgazdaság fellendülését.A tervek szerint a folyóvíz egy részét szabályozottan, vízpótló árokhálózatokon keresztül tavakhoz, holtágakhoz, öntözendő területekhez juttatják, a természetes eredetű lefolyásból származó vizet visszatartják, tárolják, és ebből oldják meg az agrárterületek öntözését. Mindez hozzájárulhat ahhoz, hogy az ott élők munkát kapjanak, piacképes terméket előállításával jövedelemhez jussanak.A programhoz kerékpárutak építése és templomrekonstrukció is kapcsolódik, a kormány pedig áprilisban, az ormánsági Kémesen tartott kihelyezett ülésén határozott arról, hogy támogatja a Dráván egy kompkikötő és egy új híd megépítését, továbbá az M6-M60-as autópálya meghosszabbítását a horvát határig. Mindez jelentősen hozzájárulhat a térség felemelkedéséhez.Tiffán Zsolt az MTI érdeklődésére szólt arról is, hogy a Nemzeti Kulturális Alap 300 millió forinttal támogatja ormánsági templomok felújítását. A pénzből a térség 7-8 legrosszabb állapotú templomának rekonstrukciójára nyílik lehetőség.Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) rektora azt emelte ki, hogy az Ős-Dráva az első olyan komplex program, amely kísérletet tesz az ország egyik legszegényebb térségének tartott Ormánság felzárkóztatására. "A projektbe az egyetem oktatói és diákjai is bekapcsolódhatnak, az intézmény a teljes szellemi kapacitásával szeretne hozzájárulni a sikeres megvalósításhoz" - fogalmazott a rektor.A Baranya Megyei Önkormányzat és a PTE által szervezett, mintegy kétszáz résztvevővel zajló Felelő(s) Közösségek elnevezésű háromnapos konferencia fő témája a vidékfejlesztés, azon belül is az Ős-Dráva program, de az érdeklődők előadásokat hallhatnak a 21. század helyi és globális kihívásairól, eszmecserét folytathatnak a társadalmi problémákról és azok kezeléséről. A résztvevők pénteken kirándulást tesznek az Ormánságba.
A Dráva vizét rendezik az Ős-Dráva programon belül
Több évnyi előkészület után az idén látványosabb szakaszához ért az Ős-Dráva program azzal, hogy egyre több eleme jut a kivitelezés fázisába - mondta Tiffán Zsolt, a projektért felelős kormánybiztos szerdán Pécsett.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.