Az Európai Bizottság foglalkoztatási kérdésekben illetékes magyar tagja hétfőn Bukarestben egy, a romák integrációjáról rendezett konferencia megnyitóján beszélt erről."Európában tízből kilenc roma az adott ország szegénységi küszöbe alatt él, minden harmadik munkanélküli. A szegénységből való kitöréshez a legfontosabb, munkahelyhez segíteni a romákat" - mondta a biztos az ENSZ romániai képviselete és az Együtt Közösségfejlesztő Ügynökség által szervezett tanácskozáson. Hozzátette, hogy a romák helyzete ma a legnagyobb szociális kihívás Európában, és beilleszkedésük esetleges csődje nemcsak az adott térség problémája, hanem az egész európai társadalom kohézióját veszélyezteti. Andor László szerint ezért fontos, hogy 2011-ben, a magyar elnökség idején az Európai Unió keretstratégiát fogadott el a romák társadalmi beilleszkedésének segítéséről, és elengedhetetlennek nevezte, hogy minden tagállam dolgozza ki és érvényesítse saját nemzeti romastratégiáját.Mariana Campeanu román munkaügyi és szociális védelmi miniszter előadásában arról beszélt, Románia a roma gyerekek iskoláztatására próbál összpontosítani, hogy segítse kitörni a roma közösséget az alulképzettség-szegénység-kirekesztettség ördögi köréből. A tanácskozáson elhangzott, hogy az Európai Unió több mint tízmillió roma polgára közül egymillióra tehető a román állampolgárságú romák száma.A konferencia szünetében Andor László az MTI-nek elmondta: a romániai romastratégia szétforgácsolt, nem egyértelműek a hatáskörök, ezért arra kéri a román kormányzatot, hogy fordítson nagyobb figyelmet a források hatékonyabb felhasználására. Az MTI felvetésére, hogy helyénvaló-e hazatoloncolni az uniós állampolgárként nyugati országokban megélhetést kereső romániai romákat, Andor László azt mondta, elsősorban az adott ország felelőssége, hogy állampolgárainak jobb munkalehetőséget és tanulási feltételeket biztosítson, de az uniós állampolgárok jogait más országokban is tiszteletben kell tartani, mert az unióban mindenkit megillet a mozgásszabadság.Az EU-biztos hétfőn a román kormány több tagjával is találkozik.
Andor: Romániának javítania kell a romastratégiáján
Andor László EU-biztos szerint Romániának gyorsítania kell az uniós támogatások célba jutását ahhoz, hogy a romák társadalmi beilleszkedését segítő erőfeszítései eredményesebbek legyenek.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.