Jeremy Scott, aki a rendőrség adminisztratív szolgálatánál dolgozott, arról írt a mikroblogon, hogy reméli, a hétfőn, 87 éves korában elhunyt Vasladynek "fájdalmas és csúnya" halála volt. Hozzátette: "jobb hely lett a világ" Thatcher halálával, amely szerinte "87 éves késéssel következett be". Az álnéven twitterező rendőr örömét fejezte ki a néhai kormányfő halála miatt Brixtonban és Glasgow-ban tartott utcai ünnepségekkel kapcsolatban is. A Scotland Yard "teljességgel elfogadhatatlannak" nevezte a rendőr viselkedését, és lemondását indokoltnak tartotta. Az utóbbi öt évben a Scotland Yard három rendőrt zárt ki soraiból amiatt, hogy "nem megfelelően" használták az internetes közösségi hálókat.
Lemondott egy Thatcher halálán örvendező rendőr
Lemondásra kényszerült egy brit rendőr, miután kiderült, hogy Twitter-üzeneteiben örömét fejezte ki Margaret Thatcher volt brit miniszterelnök halála kapcsán - jelentette be a Scotland Yard pénteken.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.